Ma olyan élményben volt részünk, amitől még mindig mosolygok, ahogy visszagondolok rá. A robotika tehetségműhelyünk újabb csodás állomásához érkeztünk: a gyerekekkel felfedeztük, milyen az, amikor a programozás életre kel – méghozzá világító, zümmögő kis barátok formájában.
A mai főszereplők nem mások voltak, mint a jól ismert Bee-Botok, illetve egy különleges vendég: a villogó, áttetsző testű Blue-Bot. Hogy mit csináltak? Körbeálltak, megvárták, míg minden kis kéz rájuk mutat, és indulhatott is a „robotkör”!
A gyerekek szinte egyszerre nyomták meg a gombokat – igazi együttműködés, figyelem és csapatmunka volt ez. A robotok világítani kezdtek, a szemek csillogtak – és nem csak a Bee-Botokéi, hanem a gyerekeké is. Ez a pillanat az, amikor látod: itt valami több történik. Nem csak játék. Gondolkodás. Tervezés. Izgalom. Kreativitás.
Később előkerült egy másik pálya is – és elindultak a kalandok a képes kockák között. A gyerekek boldogan próbálgatták, hogyan tudják elérni, hogy a robot pontosan oda menjen, ahová szeretnék.
Amit a felnőttek sokszor bonyolultnak gondolnak, itt természetes: „előre kettőt, jobbra egyet, nyomd meg az OK-t, és figyeld meg, jól ment-e!” Ha nem, akkor újratervezés – de soha nem csalódás, inkább nevetés, új ötlet és kitartás.
A mai műhely különlegessége az volt, hogy már nem csak egyesével dolgoztak a gyerekek, hanem együtt, valódi csoportként. Megfigyeltem, ahogy tanácskoznak, egymás szavába vágva mondják az ötleteiket, majd valaki átveszi a vezetést, de nem erőből – hanem lelkesedésből. Ez az, amit nem lehet könyvből tanítani. Ezt tapasztalni kell.
És igen, a Bee-Botok „táncoltak” a pályán, a Blue-Bot pedig valóságos diszkógömbként villogott – de a legnagyobb fény mégis a gyerekekben volt. Az a pillanat, amikor egy gyerek rácsodálkozik arra, hogy „Hé, én ezt meg tudtam csinálni!” – az mindent megér.
A tehetségműhely nem arról szól, hogy valaki már most mindent tud. Hanem arról, hogy hiszünk bennük. Hogy időt, teret és lehetőséget adunk arra, hogy kibontakozzanak. És ha ez éppen egy zümmögő roboton keresztül történik – akkor az lesz az eszközünk.
Nagyon büszke vagyok rájuk. Minden egyes kis ujjra, ami ma határozottan megnyomta azt a „forward” gombot. Minden szemre, ami figyelte, hogy merre megy a robot. Minden kis szívre, ami belelkesedett, ha sikerült. És minden kudarcra is – mert abból is tanultunk.
Köszönöm ezt a mai napot – ők tanítottak engem is.
